A digitalizálás és a mesterséges intelligencia korába érve lehetőségünk nyílik arra, hogy egy termékötletet már a legelső tervezési fázisokban teszteljünk, és idejében megtapasztaljuk az esetleges kockázatokat és kritikus pontokat. Korábban ez nem így volt, értékes munkaóra, alapanyag és egyéb erőforrás mennyiséget volt szükséges beleölni egy termékfejlesztési folyamatba.

A tervezési folyamatok változása

A mai mérnök hallgatók természetesen elsajátítják a műszaki rajzolás alapjait papíron, de a legtöbb intézményben már nagyobb hangsúlyt fektetnek a számítógépes technikák tanítására. Míg nem is olyan régen a műszaki rajzkészítés jelentette a legnagyobb kihívást egy tanuló vagy egy kezdő számára, ma ezt már digitalizált programok segítik, a kihívás inkább azok elsajátításában rejlik, hogy hogyan hozható ki a tervből a legtöbb az adott alkalmazások segítségével.

Termék és szimuláció

A digitalizáció a termékfejlesztés szempontjából az utóbbi évtizedek legnagyobb lépése, jelentősen lerövidíti a termék életútját az ötlettől a sorozatgyártásig, és nagyban megkönnyíti a későbbi karbantartást is. A 3D nyomtatók megjelenése olyan mérföldkőnek számít, ami nemcsak a későbbi gyártás folyamán nyújtja az alapokat, hanem már az ötlet szintjén elkezdhető vele a tesztelés. Akár néhány óra alatt létrehozható vele egy prototípus vagy egy alkatrész. Ez azt jelenti, hogy nem szükséges egészen a gyártósorig elvinnünk egy terméket, ha már a kezdeti szakaszokban megismerhetjük a korlátokat, és az azonnali visszajelzések alapján módosíthatjuk a terveket.

Az ötletek megszűrésében emellett segítségünkre vannak a 3D modellező eszközök is, amikkel termékváltozatokat készíthetünk és építhetünk. A modellek megjelenítését támogatják az egyre népszerűbb Augmented Reality (AR) és Virtual Reality (VR) technológiák. A kiterjesztett valóságban nemcsak termékek, de akár egész egységek, gyártósorok lemodellezett változatait tekinthetjük meg olyan környezetben, amilyenben mi magunk kívánjuk. Már most is használunk olyan könnyen kezelhető, felhasználóbarát alkalmazásokat, amikkel szituációkat szimulálhatunk gyakorlás céljából vagy akár otthonunkat is berendezhetjük.

Gyártás és technológia

A CAM szoftverek egyre szélesebb körben való felhasználásával és fejlődésével egy megmunkálási stratégia technologizálási folyamata az előre generált kódok segítségével szinte csak egy gombnyomás. Ezután pedig egyszerűen virtuálisan ellenőrizhetjük a munkánkat.
Így ha már az ötlet szintjén ellenőrizzük saját magunkat a megfelelő 3D szoftverek segítségével, és virtuálisan is megfelelőnek tartjuk azok illeszkedését a környezetükbe, könnyedén készíthetünk prototípus változatokat a CNC technológiának köszönhetően. Amennyiben ez utóbbi folyamatok akadályait sikerrel vettük, és egy olyan optimális szintre fejlesztettük termékünket, elkezdődhet a sorozatgyártás tesztelése is, melyhez újabb naprakész szoftverek állnak a rendelkezésünkre

Később, a sorozatgyártás alatt is azonnali visszacsatolást kaphatunk, és ezen adatok alapján fejleszthetjük tovább vagy tarthatjuk karban gépeinket, termékeinket. Nemcsak a tervezési és gyártási idő csökken a legújabb technológiai vívmányoknak köszönhetően, hanem a költségeink is csökkenni fognak. A hátrányok és esetleges hibák már a tervezési szakaszban kiderülhetnek, így sokkal biztonságosabb és gazdaságosabb gyártási folyamatokat tervezhetünk, az ötlettől egészen egy széria legyártásának befejezéséig.